| Aktuális |
|
|
|
|
Pusztai élmények Huszonhat Csillag csoportos kisgyerek érkezett 2013. május 8-án megpakolt hátizsákkal, és izgalmas várakozással az óvodába, hiszen tudták jól, különleges élmények várnak ma rájuk a Hortobágyon. Verőfényes napsütésben, és kellemes melegben érkeztünk meg a Hortobágyi Madárparkba. Látványos kiállításon ismerkedhettünk meg a puszta madaraival, és rájuk leselkedő veszélyekkel. Idegenvezetőnktől megtudhattuk,hogy többnyire áramütés, és mérgezés miatt kerülnek a Madárkórházba a beteg állatok, főleg egerészölyv, gólya, fecske, vércse és sas. A gyerekek számára is érdemes volt bepillantani a látványkórház mindennapjaiba, ahol üvegfalon keresztül nézhettük meg a gyógyulás különböző fázisában lévő sebesült madarakat. A madarak gyógyulásához fontos, hogy újra megtanuljanak repülni, és el tudják látni magukat a természetben. Ezt a célt szolgálják a röptetők, melynek kis kilátójából mi is megfigyelhettük a gyógyulóban lévő gólyák, baglyok újbóli szárnypróbálgatásait. A bemutatók megnézése után nagy örömmel vették birtokukba óvodásaink a Madárpark területén található természetes anyagokból kialakított játszóteret, mely mindenkit mozgásra csábított. A csúszdák, mászókák, a csodalibikóka, és a hinta mellet a legbátrabbak kipróbálhatták az igazán különlegesnek számító sasos gyerekröptetőt is. A játszótér hangos zsibongását kissé csendesebb tevékenység követte, amikor megnéztük a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontját. A pusztai élővilágot bemutató állandó kiállítás mellett megtekintettük a környező települések óvodásainak munkájából álló tárlatot is. A közeli park árnyas fái alatt fogyasztottuk el ebédünket, így a kirándulás teljes ideje alatt a természetben tartózkodtunk. A gyerekek vidám csevegésétől hangosan indulhattunk felfedezni a Pusztai Állatparkot. A hagyományosan megépített baromfi udvarok, istállók, ólak között sétálva a gyerekek örömmel nevezték meg a számukra is ismerős állatokat: pulykát, juhokat, bárányokat, kacsákat, lovakat, szamarakat. Az Állatpark kilátótornyából hosszasan nézegettük a puszta végtelen füves területét a gémes kutakkal, és az itt-ott megbúvó állatokkal. A kora délutáni forróság elől menekülve a kemencés terasz árnyékos padjain frissülhettünk fel, ahol jókedvűen énekelgettünk is. Átkelve a Hortobágy folyón a Vizi színpad ülőhelyeiről közösen számolhattuk meg, hogy valóban kilenc lyuk van-e a híres Kilenclyukú hídon. A jó hangulatú, vidám kirándulásról visszaérkezve az óvodába, a gyerekek az udvaron folytatták a játékot, s hatalmas mosollyal sorolták szüleiknek a mai nap élményeit. Hálásak vagyunk Gondviselő Atyánknak, amiért ilyen szép élményekkel gazdagodhattunk, és lehetőséget biztosított arra, hogy a gyerekekkel közösen fedezhessük fel az Isten által teremtett világot. A kiránduláson készült képek megtekinthetőek a galériában. <<ide klikkelve>> Gajdánné Tóth Éva
|
| Módosítás dátuma: 2013. május 14. kedd, 16:38 |



