Gyermekáhítatot mindennap tartunk a csoportokban. Ezt leginkább más pedagógiai programok beszélgető köréhez hasonlíthatnánk, de mégsem azonos azzal. A gyermekáhítatok alkalmi közösségápolást jelentenek Istennel és keresztyén testvéri közösség építését a csoportban.

A napirendbe rugalmasan kapcsoljuk be, lehetőleg a reggeli időszakban, amikor már mindenki megérkezett. Az áhítathoz nyugalmat kell biztosítani, tapintatosan mindenkit bele kell vonni, a játékokat azonban nem fontos elrakodni (de nem is tilos). Az áhítatokba a dajkák is kapcsolódjanak be. Jó, ha az óvodavezető is jelen van néha, szívesen vesszük, ha más dolgozók is bekapcsolódnak időnként. Ezzel erősítjük az egész óvoda testvéri légkörét.
Az áhítatok során beszélgessen közösen az egész csoport, derülhessenek ki az egyéni vágyak, bánatok, örömök, vegyük számba a hiányzókat, tartsuk számon, hogy mi van velük. A gyerekek személyes adatait is gyakorolgathatjuk (persze oldottan), miközben Isten iránti hálát építünk életünkért, szüleinkért, otthonunkért.
Érezzék a gyerekek, hogy fontosak számunkra Isten számára, legyenek egymás számára is azok. Mindig legyen időnk meghallgatni egymást.
Ilyenkor előveszünk egy-egy témát hitéletünk köréből, amely érdekli őket, vagy kérdéseikre, vagy a felmerülő gyerekgondokat, örömöket kapcsoljuk hitünkhöz. De beszélgethetünk egy-egy Igéről (aranymondásról), amely érthetővé tehető a gyermekek számára.
A gyermekek számára legyen természetes dolog Isten jelenvalósága, az, hogy Ő figyel ránk, bátran fordulhatnak Hozzá.
Az áhítatok jelentik az imádságra nevelés bázisát. Az imádság az Istennel való kapcsolat-felvétel formája. A gyerekek számára legyen természetes, hogy ahogyan hozzánk beszélhetnek, elmondhatják kéréseiket, vágyaikat, bajaikat, köszönetüket Mennyei Atyánknak is, Aki ugyanúgy figyel rájuk. Soha ne feledkezzünk meg arról, ha Isten meghallgatta valamelyik kérésünket (pl. a kirándulásra kért jó idő). Arra is tanítsuk meg a gyerekeket, hogy Isten minden imádságra figyel, de nem mindig úgy hallgatja meg, ahogyan mi szeretnénk, de biztos, hogy mindig a javunkat akarja. Az imádság nem varázsszer, Isten nem „imaautomata”.