Rendszerüzenet
Szeretettel köszöntjük Önöket a
Jó Pásztor Református Óvoda honlapján
Hálásak vagyunk Istennek óvodánkért, mely 2006 szeptemberében nyitotta meg kapuit Hajdúböszörmény városában, a Kálvin téri Református Egyházközség fenntartásában. Intézményünk, mint egyházi óvoda egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy bibliai alapokon élve az imaközösség ajándékaival, többletet adjon a világi óvodákra is jellemző értelmi, érzelmi, testi, erkölcsi nevelés mellé. Keresztyén pedagógiánk minden gyermeket Isten ajándékának tekint. Óvodánk munkatársi közössége is ezt az értékrendet vallja. Isten munkatársai vagyunk, igyekszünk az Ő útmutatásai szerint elfogadó szeretettel nevelni a ránk bízott gyermekeket.
Pedagógiai munkánkban fontosnak tartjuk, hogy érzelmi biztonságban, családias, derűs, kiegyensúlyozott, szeretetteljes környezetben tevékenykedhessenek a gyermekek. Nagy hangsúlyt fektetünk a szabadjátékra, mely leghatékonyabb módja a készség- és képességfejlesztésnek. Óvodai életünket színesítik a tehetségcsoportjaink a szülők nagy megelégedésére. Az ovi-foci, néptánc, zene-ovi, játékos angol nyelv (kezdő, haladó) ügyes kezek, sakkjátszótér, robotika lehetőséget nyújtanak a gyermekeknek egyéni képességeik és érdeklődésük szerint a tehetséggondozásban való részvételre.
A tehetséggondozás mellett a felzárkóztatásra is kiemelt figyelmet fordítunk, a református EGYMI szakemberei számára óvodánkban biztosítjuk a megfelelő helyet és eszközöket a gyermekek hatékony fejlesztéséhez. Fejlesztési területeik: logopédia, szenzomotoros-, gyógytorna, pszichológiai terápia, gyógypedagógiai fejlesztés. Óvodánk előnye, hogy saját konyhával rendelkezünk, ahol változatos, egészséges, minden igényt kielégítő étkezést biztosítunk a nevelésben részt vevő gyermekek számára.
Reménység szerint rövid bemutatkozásunk felkeltette érdeklődését, kellemes barangolást kívánunk honlapunkon. Kérdéseikre elérhetőségeinken szívesen választ adunk.
Áldáskívánással a Jó Pásztor Református Óvoda munkatársai nevében:

Dobóné Tanczig Anita
igazgató

Legfrissebb híreink

404-es hiba történt

Az oldal nem található.